Egy kicsit azért csalódtam Magyar Péterben, pedig nem raktam magasra a lécet

Tudom, jólfizetatóni, négy láb jó, kettő meg rossz, de azért mégis, egy komoly teljesítményt mindeddig elszámoltam neki.

Cătălinról mi csak annyit tudunk, hogy nem Katalin, de már magyar állampolgár.
„Még a legelérzékenyültebbek is nagyot néztek, amikor a határhoz közeli magyarországi község polgármestere meghatódva magához szólította a román családnévvel rendelkező Katalint az állampolgársági okmányok ünnepélyes átadása végett, a hosszú széksorok közül pedig feszengve kikászálódott egy, odahaza Cătălinként éldegélő fiatalember. Az elöljárón látszott, nem először szembesül ilyen visszás helyzettel: mosolyogva kezet szorított a fiúval, s néhány keresetlen, barátságos szóval gratulált Magyarország legújabb állampolgárának.
(...)
Cătălinról mi csak annyit tudunk, hogy nem Katalin, de már magyar állampolgár. Mégis, tegyük fel, hogy ízig-vérig román atyafi, ahogyan a felmenői is azok voltak a "magyar világban" – mielőtt felháborodottan szentségtörést kiáltanánk, gondoljunk csak bele, ha ez a fiatalember (és vélhetően több ezer társa) csak egy kicsit is átgondolja, átértékeli magában a magyarsághoz való viszonyát, nem válhat valamilyen módon a mi hasznunkra is? Még akkor is, ha csak tíz év múlva tér haza Kanadából.”